Az évek alatt számtalan új ismeretséget, barátságot és üzleti kapcsolat született meg a munkánk során.
Fontosnak tartjuk a szakmaiságot, és azt, hogy a vendégeink biztonságban érezzék magukat egyes vállalkozásokkal való együttműködés során. Ezért ezen az oldalon szeretnénk kiemelni néhány partnerünket, akikkel az évek alatt jó kapcsolatot építettünk fel. E kapcsolat mögött állhat az emberség, a tantrához vagy a munkához való hozzáállás.
Köszönjük, hogy együtt dolgozhatunk Veletek ezen a területen. Reméljük sokáig maradhatunk üzleti partnerek, illetve barátok. Együtt tudunk dolgozni ezért a csodálatos szakmáért, és ezzel hozzá tudjuk segíteni az embereket egy egészségesebb és még inkább kiteljesedett élethez.
Tantra-Fény
Elsőként had mutassam be Kristóf István barátomat, akivel mondhatni egy csónakban evezünk. Kívülről nézve lehetne minket versenytársnak nézni, hiszen mind a ketten tantra-masszázsal foglalkozunk. Ezzel szemben úgy érzem, hogy mi egy irányba evezünk, csak éppen külön hajóban. A szakmaisága, a tantrához és a vendégekhez való hozzáállása kiemeli a tantrikus masszőrök közül.
Keressétek Őt a honlapján keresztül:
Masszázs Webshop
Következő partnerünkkel együtt hajtjuk azt a képzeletbeli csónakot. Szívből ajánlom a masszázs-webshop minőségi terméket. Természetesen mi is azokat a masszázs kellékeket (olajok, füstölők) használjuk, melyek megtalálhatóak itt a boltban. Külön szeretném kiemelni, hogy a könyvek szekcióban megtalálható művek segítségével teljesebb képet lehet kapni a tantra világáról. Külön kiemelném Michaela Reidl könyveit, melyek Jóni masszázs és Lingam masszázs címmel jelentek meg.
Továbbá érdemes megnézni azokat a gyönyörű, és kiváló minőségű szarongokat, melyek a webshopban találhatóak.
Ide kattintva érhető el a webshop:
Harmonet
„Az internet legharmonikusabb pontja” szlogennel 1999-ben kezdte meg működését az első, nőknek szóló magyar nyelvű portál, a HarmoNet. Számos kiváló írást olvashattok itt, az életmódtól kezdve, az asztrológián, a pszichológián és recepteken át, az aktualitásokig.Nekünk is megjelent itt több cikkünk, főként a jóni masszázs témakörben.
A honlapjuk a következő linken keresztül érhető el:
Érzéki masszázs
Az érzéki masszázs weboldalán keresztül is elérhetőek az oktatásaink!
A honlapjuk a következő linken keresztül érhető el:
Mozgásfejlesztés
Hozd összhangba az életed!
Fedezd fel, hogy másképp is lehet!
💙 Soha nincs semmi kőbe vésve, így a mozgásállapotos sem!
💙 Ha sklerosis multiplexszel élsz s szeretnéd, hogy ismét stabil legyén és könnyedén mozogj, van lehetőség minderre!
💙 Ha tested megerősítése, formába hozása fontos, személyreszabottan olyan jóga és mozgásgyakorlatokkal, amik neked a legjobbak, most elkezdteted!
💙 Elmúltál 60 és szeretnéd fitten tartani magadat vagy szüleidnek, nagymamádnak lenne szüksége komplex fejlődésre, ne tétovázz, az idő szalad!
💙 Rehabilitációs komplex mozgásterapeutát keresel, jó helyen jársz!
💙 Túl stresszesek a mindennapjaid és szeretnéd megtanulni lecsendesíteni az elmédet? Megtalálom, neked mi a legjobb módszer.
„Igazán felszabadító érzés, amikor felhatalmazzuk magunkat és egymást, hogy önmagunk lehessünk. Amikor nem ideákat akarunk megvalósítani, hanem képesek vagyunk csak lenni, érezni, érinteni… tanúja és átélője lenni annak, ami közöttünk kibontakozik.”
Osho