Tantra masszázs pároknak
Tantra masszázs intim-masszázzsal
A Tantrikus masszázs több ezer évre visszanyúló, a keleti bölcsek tanításai és tapasztalatai alapján kialakított masszázstípus. A szellemi tanítások szerint a test, a szellem és a lélek egy egységet alkotnak, ezért, ha valamilyen élmény, vagy hatás éri az egyiket az befolyással van a másik kettő működésére is.


Ennek a masszázstípusnak része a vágyenergia megébresztése , testben való áramoltatása, akár orgazmikus állapotba való felemelése. Ennek ellenére mégsem célja az orgazmus, sőt szexuális kontinenciára, energia megtartásra buzdít. (kifejezetten ellenjavallt a magömlés, energiavesztéssel, letöltődéssel járó, kifelé irányuló orgazmus nőknél és férfiaknál egyaránt)
Az energia megtartását, annak szívcsakrába való emelését, átminősítését, finomítását használjuk fel az öngyógyító folyamatok beindításához, testben lévő gyógyító erők beindításához, blokkok, elakadások feloldásához.
A Lingam és Jóni masszázsról röviden
A jóni szanszkrit nyelven a női nemi szervek együttes átlényegített neve. A jónimasszázs a női intim területek masszázsa. Az a nő, aki felismerte és használni tudja a szexualitásában rejlő erőt, annak az életöröme átsugárzik a környezetében élőkre is. Ő testesíti meg a szépséget, és az életében ezt a szépséget és boldogságot szinte mágnesként vonzza magához.
A lingam szanszkrit nyelven a hímvessző átlényegített neve. A lingammasszázs a férfi intim területeinek masszázsa, melynek nem célja az ejekuláció. A lingam a férfi teremtőképességének szimbóluma, ezért szeretetteljes odafigyelésre van szüksége, különben elveszti életerejét. A lingam masszázs gyógyító, energetizáló hatással bír.
Képzeld el azt az állapotot, ahol a lassú, finom, lágy érintésektől kísérve, átélheted a biztonságot, a lecsendesedést és a teljes odaadást. Ebből az állapotból, az egyre mélyebb és mélyebb beleengedés által, érzékeled az izgalom megszületését, az érzékek ébredését. A befelé figyelés mélységéből táplálkozva, a befogadás csodája által, megtapasztalhatod női minőséged, és a valódi önmagaddal töltött pillanatok feltöltő erejét.
Képzelj el egy utat, melyen végig haladva megtapasztalhatod a békés nyugalomtól kezdve a finom lágy érintések közti ellazulást, kikapcsolódást és lépésről lépésre haladva az izgalmak kalandos útvesztőjén át a gyönyör kapuját átlépve találkozhatsz Önmagaddal. Önnön éned egy olyan állapotával, mely találkozás átsegíthet fájdalmas elakadásokon, rátalálva valódi, férfias minőségedre. A Lingam masszázs egy út amely segíthet, hogy rátalálj önmagad középpontjára, isteni mivoltod megtapasztalásán keresztül.
A masszázs szakaszai

Rituálé

Nyugalmi szakasz
relaxáció, ellazulás

Izgalmi szakasz

Intim masszázs
jóni/ lingam masszázs, orgazmikus állapot

Gyógyító lebegés
Élménymasszázs párok számára
Az élménymasszázs kifejezetten párok számára lett létrehozva. Ez nem egy oktatás, mégis van lehetőség arra, hogy miközben a masszőr a pár egyik tagját masszírozza, a pár másik fele részt vegyen, ellesse a mozdulatokat, sőt ezeket elsajátítva Ő is bekapcsolódjon a folyamatba.
Egy nagyon különleges és meghitt hangulat szokott kialakulni a folyamat végére, ahol a párnak lehetősége van kettesben is eltölteni némi időt.
Azon párok számára ajánljuk, akik szeretnék elmélyíteni a kapcsolatuk intimitását egy különleges élményen keresztül.

Élmény masszázs
1 masszőrrel
Szinkronmasszázs párok számára
A szinkron masszázs egy olyan különleges programlehetőség párok számára, ahol mindketten egy időben élhetik át a tantrikus masszázs és az intim masszázs csodáit.
Van lehetőség arra, hogy közös helyiségben, vagy akár egymástól elkülönítve tapasztalják meg a masszázst. A folyamat végén lehetőségük nyílik arra, hogy kettesben tudják elkezdeni az átélt élmények feldolgozását, kapcsolatuk elmélyítése céljából.
