“Első intim masszázs élményem”
– Jóni masszázs élménybeszámoló –

Kedves Naplóm!

Április 26-án tantra (és jóni) masszázson jártam, ami egy nagyon különleges élmény volt. Régi vágyam volt egy ilyen masszázson részt venni, fiatal koromban az első pornófilmek – amik felkeltették az izgalmamat – is hasonló jellegűek voltak, mint amit erről a masszázsról gondoltam. Azokon a filmeken a lányok meztelenül feküdtek a masszázságyon és tetőtől talpig olajosak voltak, csöpögött belőlük mindenhonnan az olaj. Ahogy néztem a filmet, úgy éreztem, ha én feküdnék ott a lányok helyében, már rég ütemesen mozgatnám a csípőmet a kéj hullámaiban, amikor még csak a feneküket vagy a combjuk belső felét masszírozták. 

Az általam választott masszőrt Iminek hívták, a szalon – ahol megismerkedhettem közelebbről a masszázs ezen formájával, – egy belvárosi lakásban található. Imivel előzetesen telefonon beszéltem, egyébként semmit sem tudtam róla. A telefonban a hangja egészen megnyugtató és barátságos volt. Amikor találkoztunk, izgatott voltam, kicsit féltem is, hogy miként fog alakulni a masszázs (előzetesen azt olvastam, hogy bármilyen testi és mentális reakció, akár sírás vagy nevetés, vagy kiabálás előfordulhat és teljesen természetesnek tekinthető)…szóval izgultam, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem, lesz-e orgazmusom, el tudom-e engedni magamat annyira, hogy egy idegen ember érintése izgató legyen számomra. 

Imit amikor megláttam, talpig fehérben volt, kissé steril látványt nyújtott. De a mosolya kedves volt és a hangja élőben is megnyugtatott. Beinvitált egy előszobába, ahol megváltam a cipőmtől és a táskámtól, majd a fürdőszobán keresztül megmutatta a masszázs helyszínét. Mielőtt a szobába beértünk volna, a fürdőben kérdeztem, hogy vetkőzzek-e le, de mondta, hogy csak lassan a testtel, nem sietünk sehova… hát igen, ez olyan Katás volt. 🙂 

Szóval beléptem a szobába, körülnéztem a bordó függönyök, sötét vörös színek, hangulatos világítás és kellemes zene fogadott. Leültünk egy asztalhoz és beszélgettünk. Felmerültek azok a kérdések, amikre előzetesen számítottam (és természetesen már kész válaszom volt rájuk), mint például az, hogy miért jöttem, milyen információkkal rendelkezem a témával kapcsolatban, stb. Pár releváns könyvet elolvastam előzetesen, és még néhány blogon található véleményt, így tulajdonképpen tisztában voltam azzal, hogy mire vállalkozok. Imi meg is dicsért, hogy milyen jól tájékozott vagyok. Vagyis csak visszajelezte, de én dicséretnek tekintettem a szavait. 😊

Arra viszont nem voltam felkészülve, amikor Imi megkérdezte, hogy milyen a kapcsolatom az első szerelmemmel. Kérdeztem, hogy kire gondol ez alatt? Akivel együtt éltem, vagy akibe tényleg szerelmes voltam? Elmondtam neki a teljes történetet, de őt igazából nem ez érdekelte. Kérdezte, hogy és mi van azzal a szerelemmel, akit már hároméves koromban is ismertem? Ráncoltam a szemöldökömet és félve kérdeztem, hogy Apukámmal? Igen, erre a kapcsolatomra volt kíváncsi…hogy például miért nem őt tekintem az első szerelmemnek? Miért nem lehet ő az? Az elmesélésből nem jön át az érzelem sajnos, de ott ez a kérdés engem annyira mélyre vitt, hogy bekönnyezett a szemem és bármennyire igyekeztem visszatartani a kicsordulástól, nem sikerült. Ahogy kérdezgetett tovább, egyre mélyebbre mentem, első védekezési reakcióként próbáltam elzárkózni a kérdés elől, ezzel biztonságba helyezni magamat újra, de utána úgy döntöttem, történjen aminek történnie kell, beleengedtem magamat az érzésbe…elvégre ez az ember, akit alig 10 perce ismerek, hamarosan olyan pontokon fog hozzámérni, ahova csak közeli ismerősöket enged az ember. 🙂 

Amikor látta, hogy egyedül nehezen tudok kimászni ebből a helyzetből, annyit mondott, hogy „itt vagyok veled” és zsebkendővel kínált. Ez a mondat tényleg segített, a masszázs során többször is eszembe jutott, amikor nem tudtam mit kezdeni a kérdéseimmel vagy az érzéseimmel, és mindig megnyugtatott a tudat. Biztonságot adott.

 

Miután átbeszéltük a folytatást és kicsit megnyugodtam, felajánlotta Imi, hogy zuhanyozhatok (ugyan indulás előtt fürödtem, de szükségem volt egy kis időre, hogy túltudjak lépni ezen az érzelmi hullámvölgyön) és miután végeztem, az előre bekészített kendőt kössem magamra, bent fog várni. Az instrukciók teljesítését követően a szobába beléptem, ő is egy hasonló kendőt viselt, mint én a csípőjére kötve. A masszázs egy rituáléval kezdődött, aminek fontos szerepe volt az egymásra hangolódásban. A tenyerünket egymás tenyerére tettük és hosszan a másik szemébe néztünk. Aztán a szív csakrát (mellkas) érintettük, én is az övét, ő is az enyémet. Ez volt az első érintés, amit kaptam tőle. Gyengéd volt, semmiképp sem tolakodó, de határozott. Az ujjával kicsit eljátszott a bőrömön, szinte csak a vékony kendőt simogatva. Mély levegőt vettem, hogy visszafogjam a testemben elindult kellemes hullámokat. A kezemet elvette idővel a mellkasáról és engem pedig spirálként körbe rajzolt a kezével, összekötve a földdel és az éggel. Nagyon lassan haladt, a nyakamnál kezdte és cirógatott végig, lassan lefelé haladva. Mire a mellemhez ért, már kemények voltak a mellbimbóim és szinte kiéhezve várták az érintését, ami egy lágy simításban valósult meg. A hasamon keresztül, a szeméremdombomon át a lábamig végig simogatott, majd a tisztelet és ódaadás jeléül, leborult elém. Miután felegyenesedett, mögém állt és hátulról megölelt. Mélyeket lélegeztünk, nagyon intim élmény volt, ahogy a mellkasomon volt az egyik keze, a másik pedig az alhasamon, éreztem az egybeolvadást, és a nála jelentkező fizikai vonzalom jelét. 

Levette rólam a kendőt, lassan kibontva a (dupla :D) csomót, amit rákötöttem és megkért, hogy feküdjek a hasamra. Olajat vett elő, ami meglepett, hogy szinte forró volt. Nem bántóan, de meglepően meleg. Lágyan csurgatta a vádlimra és a combomra. A mozdulatai gyengédek voltak, de néha egy-két gyúró, erősebb érintést is kaptam. Szépen lassan haladt a testemen végig, semmi sietség és sürgetés nem volt a mozdulataiban. Furcsa volt, hogy egyoldalú ez a szexuális tevékenység, hogy én csak fekszem és élvezem, míg ő „dolgozik”. De az is fura lett volna, ha átmegy kölcsönösségbe, hiszen ez nem erről szól. Igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni és inkább a mozdulataira és a bennem alakuló érzésekre figyelni.

A masszázs során mozdulataiból sugárzott az erotika, a szexualitás. Sosem éreztem még ehhez hasonló érzést. Mint amikor egy férfi borzasztóan kíván egy nőt, szinte azonnal széttépné, de bent tartja a vadállatot, mert tudja, hogy később még jobb lesz mindkettőjüknek. (Ezt sajnos nagyon kevesen várják meg, mert leküzdhetetlennek érzik a sürgető vágyukat…) 

Nagyon érdekes volt, hogy először alkarral ért a jónimhoz, korábban egyszersem értek így hozzám, de őrületesen izgató élmény volt. A csuklójánál kezdte és ahogy éreztem, majdnem a könyökéig használta a kezét. Végig csúsztatta a nagyajkaimon, a hüvelyem bejáratán át, a gátkörnyékét érintve, a fenekem legérzékenyebb pontjait érintve, egészen a csípőmig. A végén az ujjaival enyhez ütögetésszerű mozdulatokat végzett a csípőmön. Ezt többször is megismételte, egyre erőteljesebb mozdulatokkal, mígnem már emeltem a csípőmet a következő mozdulatért. Természetesen ekkor áttért újra a hátamra, vagy lágyan megsimította oldalról a mellemet. Esetleg végigsimított a talapamtól a vádlimon át a fenekem alsó részéig. Minden mozdulatával emelte az izgalmamat, alig vártam, hogy belém csúsztassa az olajtól síkos ujjait.

Megkért, hogy forduljak a hátamra. Ekkor lassan a lábamtól kezdve kezdett beolajozni és simogatni. Ahogy megérintette a lábfejemet, a lábujjaimat, éreztem a kéj erősödő hullámait a testemben szétáradni. Szép lassan haladt a testemen tovább, a melleimnél is hosszasan elidőzött, a mozdulataimmal már könyörögtem, hogy érintse meg a mellbimbómat is, amit körültekintően jó sokáig elkerült. 😊 A zene, ami szólt, fantasztikus volt. Annyira illett a masszázshoz, a vágyaimhoz, a mozdulatokhoz. Általában engem zavar a zene a koncentrációban, de ez kifejezetten kellemes volt és segített. 

A nagyajkaimhoz szép lassan közelítve, majd nagyon finoman nyújt, de nem cirógatta, inkább szabályosan masszírozta őket. A hasamra többször visszatért és egyre erősödő mozdulatokkal kopogtatta az alhasamat, rezegtetve az egész területet. Esküszöm ezek a mozdulatok okozták a legintenzívebb kéjérzetet, mintha a G-pontomat kívülről masszírozta volna. Amikor az ujját belém csúsztatta, nem éreztem különösebb izgalmat, sem azt az őrületes áttörést, mint amire számítottam. Az ejakulációm ugyan részben megtörtént, de elmaradt mellé a mindent elsöprő érzés és orgazmus. Ahogy simogatott, egyre jobban ellazultam, teljesen biztonságban és kényelmesen éreztem magamat. Aztán egy egyre intenzívebb fájdalmat éreztem a bal karomban, mintha vérvételen lennék, pont a vénám táján. A karjaim zsibbadtak, majd a lábam is elkezdett ugyanígy zsibbadni, bizseregni. Ezzel párhuzamosan azt éreztem, mintha lámpát kapcsoltak volna felettem (nem változott a világítás természetesen) és rám világítana a fény, sőt melegítene is. Először az arcomon éreztem, majd utána egyre terjedt lefelé a mellkasom felé. Kis idővel később már azt éreztem, belőlem árad ez az élénk fény, ami egyáltalán nem akar múlni, és nem is akarom, hogy múljon. 

Az alhasamra tette a kezét és finom kopogtató mozdulatokat végzett, amitől teljesen elszakadt nálam az önkontroll és vergődve, könyörgő szemekkel néztem rá (addig szinte végig csukva volt a szemem, a teljes masszázs alatt), hogy folytassa. Valamit dugjon belém, akár az ujját, akár a péniszét (természetesen tudtam, hogy ez nem fog megtörténni), de tegyen velem, amit akar, csak ne hagyja abba.

Imi az ejakulációm után betakart, előtte már csak pár „nyugtatónak szánt” mozdulatot végzett rajtam, amitől majdnem belehaltam a vágyba, hogy folytassa. Rám terítette a kendőt és azt mondta hagy most engem pár percet pihenni. 

Amíg kint volt, megfogtam a karjaimat és próbáltam kitalálni, hogy mi történt. Elgémberedett volna a fekvéstől? Hiába mozgattam, fogtam egyiket a másikkal, csak nem múlt az érzés. Nem a rossz bizsergést értem ez alatt, hanem egyfajta idegen érzést, amihez nem tudok hasonlót mondani. Egy jó bizsergést, ami körbe öleli a testet. 

Mire Imi visszajött, már remegtem a vágytól, hogy csak még egyszer érezhessem az ujját magamban. 

Lefeküdt mellém, és a szívemre tette a kezét, amitől azonnal összerándult a testem, még több érintést követelve. 

A kéj és a vágy legnagyobb hullámain lovagoltam, amikor arra kért, térjek vissza a jelenbe, mozgassam át a kezeimet és a lábfejemet, majd próbáljak meg felülni. Olyan szédülést éreztem, a kezem-lábam zsibbadt, elaléltam az érzéstől. Imi szerint ez teljesen normális, mivel a masszázs során kiléptem a testemből. Nagyon nem akartam visszatérni. Imádtam ezt az érzést, felemelő volt és minden porcikámban éreztem. 

Nagyon sok gondolat kavargott a fejemben, a nap további részében annyira magasszintű szexuális energiát éreztem a testemben, hogy nem volt semmi sem elég, amit önmagamnak adni tudtam. Pedig most először éreztem úgy, hogy az ejakulációmat sikerült összekötnöm a G-pont orgazmussal. De ez egy bizonytalan orgazmus volt, viszont talán Imi mozdulatai hozzásegítettek, hozzásegítenek ennek megtapasztalásához. Mégis azt éreztem, hogy több kell, sokkal több. Újra elveszni a mámorban, újra átlépni ebbe az új világba, ami talán a szexualitás egy teljesen más dimenzióját hozza el. És ahogy megérzem magamon az olaj – vagy Imi? – illatát, egyből elöntenek az emlékek és a vágy.

Boldog vagyok, hogy volt elég bátorságom belevetni magamat ebbe az új élménybe, mertem vállalni az érzéseimet és két órára megkaptam egy férfi teljes figyelmét, odaadását, tiszteletét azért, hogy közelebb kerülhessek a bennem élő istennőhöz. 

Jól esett leírni ezt a jóni masszázs élménybeszámolót, segít megélni és elfogadni ezeket az új az élményeket.

Vélemények rólunk

Csaba KleinCsaba Klein
18:18 13 Feb 22
Oktatáson vettem részt és teljesen megfogott Imi nőkhöz való hozzáállása és a szakmai profizmusa. Csodálatos élmény volt. Köszönöm!
Melinda ChikánMelinda Chikán
15:56 10 Jan 22
Még soha nem kaptam ilyen hódolatot egy férfitől sem.Nemcsak megértettem, hanem érzem is, mit jelent nőnek lenni.Azóta is finom örömként jár át annak a tudata, hogy nő vagyok.Azóta más szemmel nézem a világot és benne magamat.Köszönöm.
Soter FotoSoter Foto
13:11 02 Dec 21
Imi fantasztikus profizmussal és tisztelettel vezet be egy olyan világba, amit tabuként kezelünk tévesen nagyon sokan. A felkészültsége és odafigyelése a legjobbak közé emeli őt. Tapasztalat ádatása könnyed és új mederbe segít terelni bármilyen elakadt, téves vagy hiányos tudást.Hálás köszönet a tanításért!Folytatólagos gyakorlást és fejlődést kívánok mellette mindenkinek!
Angelika BagdalAngelika Bagdal
15:29 26 Nov 21
Imi által megnyílt bennem a Tantra kapuja, most már biztosan nem lehet bezárni! Ezt az élményt férfinak, nőnek egyaránt meg kellene tapasztalni, hogy végre megértsék egymást, azt hogy EGYEK!
Zsolt NémethZsolt Németh
16:07 21 Oct 21
Először voltam életemben Tantra masszázson. Fantasztikus, felemelő, felkavaró és elgondolkodtató élmény volt. Ria több, mint masszőr! spirituális vezető, pszihológus, masszőr és NŐ! Hálás köszönetem! Zsolt
js_loader
Jóni masszázs - ÉlménybeszámolóKata testközeli tapasztalatai, az Ő forró és pikáns tollából.