Ma a nyugati világban nagyon sok félreértés kering a tantra masszázzsal kapcsolatban. Sokan nem tesznek különbséget a tantrikus és erotikus masszázs között. Feltehetően a Káma szútra nyugati elterjedésének köszönhető azt, hogy összemossák a tantrát a szexxel. Talán mondhatjuk, hogy ez a legközismertebb szent irat, mely fent maradt a számunkra.
Igen, örömöt szerző pozíciók vannak benne. De csak ennyit tudnak róla, s nem kutatják azt a mély bölcsességet, amit magában rejt. Nagy hiba. A mű leírja azt az utat melynek célja, a szexuális energiáink megszelídítése. Ezért ezt nem találni meg minden sarkon. Az autentikus tantra masszázs Budapesten jóval kisebb számban érhető el mint az erotikus masszázs.
Nem csoda! Hiszen nézzük meg, hogy az erotikus masszázs néven milyen hirdetésekkel találkozhatunk.
A legtöbb esetben a masszázs időtartama maximum egy órát ölel fel. A masszőr gyorsan a „lényegre” tér, hiszen „csak” az orgazmussal távozhat elégedetten az ügyfél. Mondják ők. A fókusz ezen van, így sokan érzik a végén azt, hogy csak egy kézimunkára fizettek be. Ilyen történetekkel sűrűn találkozni… A medence területén gerjesztett energiákat nem oszlatják szét a testben – nem emelik fel a szívbe. Ezért nagyon sekélyesnek tartják, főként a hölgyek.
Nem meglepő, hogy az erotikus masszázsokat főként férfiak választják. Óvakodj, ha egy masszőr a meztelen, vagy szexuálisan túlfűtött képeivel szeretné bizonyítani a tantra masszázsban szerzett tapasztalatait!
És itt jogosan felmerülhet bennünk a kérdés:
Mitől lesz egy masszázs tantrikus?
Nehéz erről röviden írni, mert számos dolog hozzájárul, egy valódi élményhez.
Lényeges, hogy a masszőr holisztikus szemmel közelítsen a vendéghez. Tudatos abban, ahogy a testen túl, aktívan dolgozik a szexuális energia felébresztésén és áramoltatásán. Ezt összpontosítással, vizualizációval vagy légzőgyakorlatokkal segítheti. A masszázs előtt kulcsfontosságú, hogy a vendégre hangolódjon, és végig meg is tartsa a figyelmét Ő rajta. Ezért egy masszázs több órát ölel fel a megérkezéstől a búcsúzásig. Mindig beszélgetéssel indul és zárul, hiszen így lehet a leghatékonyabban integrálni az élményt.
Fontos, hogy vendégként teljesen el tudj lazulni. Elengedni a felmerülő gondolatokat azért, hogy a figyelmed középpontjában csakis Önmagad legyél. Megfigyelhesd a tested, a légzésed, és a felmerülő érzéseket és különböző érzeteket. Ezeket az energiákat hatékonyan stimulálhatod hangokkal, légzéssel és mozgással. Minél inkább le tudsz kapcsolódni a gondolataidról, annál inkább átadod magad az élménynek.
És minél teljesebb az önátadás, annál hatásosabb a masszázs.
A masszázs alatt az ellazulás és az élvezet mellett sokféle érzelem vonulhat át rajtad, a szomorúságon és a dühön át a végtelen boldogságig. A masszőr és a vendég közötti kölcsönhatás páratlan összjátéka intenzív hatásokkal járó tantrikus masszázshoz vezethet. Akár napokkal, vagy hetekkel később is tapasztalhatod az életenergia fellendülését önmagadban. Ez mindenkinél egyedi, de egy jóni masszázs előnyei összességében jól körül írhatóak.
Ezen jótékony hatások természetesen bekövetkezhetnek egy erotikus masszázsnál is, ha az imént leírtakból több pont is megvalósul.
Magány
A mai társadalomban több egyedülálló ember él, mint korábban bármikor. Ironikus módon, annak ellenére nő elszigetelődés a társadalomban, hogy temérdek kapcsolódási lehetőséget ad nekünk a technológia.
De az egyik legnagyobb szükségletünkre, mely alapvető a jóllétünk szempontjából, még nincs valódi technikai megoldásunk. És feltehetően nem is lesz, mert ez a szükséglet, mely mélyen ott van kódolva mindannyinkban:
Az emberi érintés fogadása és adása.
A tantra masszázs egyik legfontosabb értéke az, hogy az érintésen keresztül feltöltődik a vendég és oldódik benne a magány érzése. Egy hiteles masszázsról a minőségi kapcsolódás élményével távozol.
Ne is próbáljak ki erotikus masszázst?
Természetesen, egy erotikus masszázsnak is meglehet a maga helye és értéke. Hatalmas élmény és lépés is lehet sokaknak a fejlődés útján. Ez is teljesen rendben van. Mindazonáltal tengernyi oldódás, boldogság és gyógyulás válna valóra, ha az erotikus masszázst kínáló masszőrök nagyobb figyelmet fordítanának a lélek és szellem szintjére is.
Mire számíthatok egy tantra masszázstól?
A tanácsunk az, hogy engedd el teljesen az elvárásaid! Természetesen mindenkinek megvannak az elképzelései és vágyai, de ha nagyon ragaszkodik az elme ezekhez, akkor a masszázs sem tud igazán kibontakozni.
A legjobb tanács, hogy mozogj együtt az áramlással, a jelen pillanattal. Figyelj végig a testedre. a bőrödre, a légzésedre és eljuthatsz a valódi önátadás állapotába. A tantrikus masszázs szépsége a kiszámíthatatlanságában rejlik. Lehet kellemes és pihentető, máskor elementáris erővel bír. Nincs két egyforma masszázs, és sok minden függ Tőled.
Fontos, hogy a tantra masszázsnál nem cél, hogy elérd az orgazmus állapotát, míg az erotikus masszázsoknál kifejezetten erre játszanak. A szexuális energia kirobbanása helyett itt a cél, hogy az széterjedhessen az egész testben. Így juttatva el téged az egész testre kiterjedő orgazmikus állapotába.
Ha szeretnél megtapasztalni egy autentikus tantra masszázs élményt, akkor foglalj időpontot a szalonunkba.